Az első orgona (1863–1869)

A növekvő pécsi izraelita közösség 1857-ben, a helyi izraelita vállalkozók adományaiból, a mai Kossuth tér keleti oldalán telket vásárolt, hogy itt felépítse fel zsinagógáját.  (Link: Az új pécsi zsinagóga: In: Pécsi zsidóság blog https://pecsizsidosag.wordpress.com/2011/09/04/az-uj-pecsi-zsinagoga/) Angster József a Kácsfalun (szülőfalujában) sétált, amikor Weiß, egy helyi kereskedő hívta fel a figyelmét arra, hogy pályázza meg a készülő pécsi zsinagóga orgonaépítője pozícióját. Angster először nem gondolta, hogy érdemes lenne megpróbálnia, de a kereskedővel való második találkozásukkor egy ajánló levelet is kapott tőle, mellyel fel kellett keresnie Pécsett Weiß sógorát, egy Blau nevű rőfkereskedőt. Blau ismertette össze a fiatal Angstert Justusszal, a helyi izraelita közösség egyik vezetőjével (Angster 2017). Angster József a naplójában elnöknek nevezi Justust, így a legtöbb forrás ezt átveszi tőle. Az elnök azonban ekkor Joachim Schapringer volt, mint arra rámutat a pécsi zsidóság blog. (Link: A zsinagóga orgonája I. In: Pécsi zsidóság blog https://pecsizsidosag.wordpress.com/2012/01/07/a-zsinagoga-orgonaja-i/) Justus, aki a blog szerkesztője szerint alelnöki pozíciót tölthetett be a hitközségben, „levizsgáztatta” Angstert. Fiával kellett franciául beszélnie, valamint elolvasta a Cavaillé-Coll műhelyben készült minősítő írását is. Látva a bizonyítékokat, felkérte a fiatal mestert arra, hogy készítsen egy orgonatervet, költségvetéssel együtt. A költségvetés 3600 forintról szólt, de végül 3000 forintért vállalta el a munkát (Angster 1999). Nagy „merészség” volt az előírt költségvetés összege alatt elfogadni a zsinagóga orgonaépítési ajánlatát, de más lehetőség nem kínálkozott a kezdő iparművész számára. Diakováron, Josip Juraj Strossmayer, horvát püspök már visszautasította a fiatal Angster Józsefet, bár elismerte a felkészültségét, melyet Cavaille-Coll minősítőlevele is bizonyított, de nem vele építette meg a temploma orgonáját. A 33 éves Angster Józsefnek referenciára és munkára volt szüksége. A pécsi zsidó hitközség örömmel alkalmazta a helyi szakembert, mert a külföldi mesterek óriási összegekért dolgoztak, és ez nem feltétlenül járt együtt minőséggel (Angster 1999). A pécsi hitközség tagjai megígérték: „Angster Úr! Csináljon nekünk egy jó orgonát, és mi itt 200 zsidó (férfi) az ön élő reklámjaivá leszünk.” (Link: A zsinagóga orgonája I.: In: pécsi zsidóság blog. 2012. január 12. https://pecsizsidosag.wordpress.com/2012/01/12/a-zsinagoga-orgonaja-i/)
1869 március 21-én adták át Angster József első orgonáját. Az esemény jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy páratlan hangszer készült. Angster József „olyan mesterművet alkotott, hogy az mind szakembert, mind laikust őszinte csodálatba ejti” – írta az átadáson részt vevő szakértői gárda, akik között volt Hölzl Ferenc, pécsi karnagy is (Angster József 2017). (link: A zsinagóga orgonája III. In: Pecsi zsidosag blog. 2012. január 20. https://pecsizsidosag.wordpress.com/2012/01/20/a-zsinagoga-orgonaja-iii/) A modern újításokkal készült romantikus orgona (a romantikus orgona különlegességéről itt lehet olvasni: link: Kis orgonahatározó) számos megrendelést hozott a gyárnak.

A gyár kezdeti évei (1869–1887)

Angster József azután, hogy elfogadta a pécsi zsinagóga orgonaépítési ajánlatát, végleg eldöntötte, hogy Eszék helyett Pécsre költözik. Húgával, Angster Annával, aki a háztartását vezette telepedett le a városban. (Link: Angster- családfa Pécsett az 1860-as évekre már nívós bútoripar és asztalosáru-gyártás működött (Angster 1999).

1867 augusztusában Pécsre érkezve letelepedési és iparűzési engedélyért folyamodott a pécsi városi tanácshoz, melyet 1867. szeptember 10-én meg is kapott. Így elhárult minden akadály az elől, hogy megépíthesse a zsinagóga orgonáját (Angster 1993). Kibérelte első műhelyét, a Felsőmalom utca 11. szám alatt (Horváth 1975).

Kezdetben három emberrel dolgozott: nagybátyjával, Angster Jánossal, valamint frissen felvett segédjével, Brusch Ferenccel, és egy további segítővel, Horváth Lajossal, aki később otthagyja a műhelyt.  Angster József tárgyalt a megrendelőkkel, végezte a beszerzési feladatokat, és ő építette az orgona nagyobb szaktudást igénylő részeit is (Szirtes – Vargha 2007). Ismert, hogy Engel Adolftól vásárolta meg első pécsi orgonájának faanyagát (Angster 2017).

A zsinagóga orgonájának elkészülte után,  Angster kis üzeme gyors fejlődésnek indult. A pécsi zsinagóga orgonájának sikerére az ország zsidó hitközségei sorra kérték fel Angstert orgonájuk megépítésére. A gyár 1867 és 1997 között Csurgón és Nagykanizsán készített orgonákat. 1887 után további Angster-hangszereket avattak izraelita imaházakba többek között Szekszárdon, Körmenden, Szolnokon, Kecskeméten is. A századfordulóig több 12 és 20 változatos orgonát építettek. Ekkor készült a pécsi Ferences templom és a paksi katolikus templom orgonája is.

1887-ben építette meg 100. orgonáját, a Pécsi Székesegyház 46 változatú nagyorgonáját (Walcker-Mayer, Werner 1994). (Az orgonáról bővebben itt olvashat link: Angstérkép) Az orgona átadása az egész Monarchia számára kiemelt esemény volt, melyen részt vett az ország uralkodója, Ferenc József és számos egyházi elöljáró, a temesvári, a kalocsai, a veszprémi és a nagyváradi püspök (Angster 2017) is.

A növekvő gyár (1887–1910)

A gyár a növekvő orgonajavítási és -építési megrendelések miatt hamar kinőtte első Nagy Flórián utcai telephelyét. Ötödik költözésével a József u. 28-30. számú épületbe került. Itt Angster már fémsípokat is tudott gyártani, és nem kellett Franciaországból rendelnie, ahogyan azt korábban tette (Szirtes – Vargha 2007). Az önálló sípgyártásban nagy segítségére volt a Pécsre hívott Rumpel Márton cinmunkásnak, akit az orgonaépítő mester Titz Péter bécsi orgonaműhelyében ismert meg (Angster 2017). Angster hamarosan megvásárolta a Mária u. 35. számú épületet, s így a Mária utcai épület és a József u. 28-30. számú épületekkel közbezárt nagy telken létrejött a gyár új telephelye. A családtagok is itt éltek. Az ide épült háromszintes épület már elég helyet adott a legnagyobb orgonák összeszerelésére (Angster 1996). A folyamatos költözést Angster József részletesen bemutatja naplójában (Angster 2017). A gyár telephelyeinek változását itt követheti nyomon. (link: Angster József pécsi kötődése térkép)

Kereskedelmi és Iparkamara 1891-ben egy jelentésben a létrejött Mária utcai gyárat Magyarország legnagyobb ipartelepének nevezte (Horváth Csilla 1975). 1894-ben a telephelyen három munkagépes gőzgép üzemelt. A géppark tovább bővült, amikor 1901-ben gázmotort és egy egyengető gyalugépet szereztek be (Angster József 1993). Az irodai munka egy Remington írógéppel vált gyorsabbá, 1908-ban pedig 90 lámpával bevezették a villanyvilágítást is. A további gépesítésekkel az üzem elérte a nyugat-európai üzemek technikai színvonalát (Szirtes – Vargha 2007).

A kezdetben 3 emberrel működő üzem 1893-ra már 50–60, 1910-re már 80–100 embert foglalkoztatott. A gyors növekedést az is ösztönözte, hogy a 100 ember felett foglalkoztató gyárak már állami ipartámogató kölcsönt vehettek igénybe. Ekkor még nem tudtak 100 alkalmazottnak orgonakészítői munkát adni, ezért a gyár bútorgyártással és asztalosmunkával is foglalkozott. A gyár feladatköre az 1890-es években harmóniumgyártással bővült. Emellett orgonajavítással, jótállási karbantartással kiegészítették az orgonaépítést. 1904-től már korábbi orgonák villamosításával is foglalkoztak. (Horváth Csilla 1975) Az elektromos orgonavezérlés alkalmazását főleg Angster József fiai szorgalmazták. Az idősödő Angster József kevésbé támogatta az orgonaépítés új irányvonalait.

A gyár gyors növekedése a bevételek növekedésével járt együtt. 1868. január elsején az üzem kasszájában 21,50 forint volt (Angster 1993), hiszen ekkor még hivatalosan nem közötte meg a szerződést a zsinagóga orgonájára, így pénzt sem kapott (Szigeti 1979). Kiinduló tőkéje az apjától „jussként” kapott 100, majd később 50 forint volt (Angster 1999). 1880-ban már 12 000 forintot termelt a vállalat. A bevétel 1894-re elérte az 50 000 forintot, 1908-ban – az induló 22 forinthoz viszonyítva – csillagászati összeget, 250 000 forintot könyvelt el a cég (Angster 1993).

A gyár Angster József vezetése alatt (1867 és az 1910-es évek között) 600 orgonát és 1500 harmóniumot gyártott. 1884 után évente folyamatosan 10 felett volt a gyártott orgonák száma. A legtermékenyebb év 1907 volt, ekkor 59 orgona készült el a gyárban. A Pécsi Székesegyház orgonái mellett az első generáció fontos orgonája Kalocsai Nagytemplomba készült hangszer volt. A 45 változatú, 3 manuálos orgonát az építésekor az ország három legnagyobb orgonája között tartották számon, melyről Liszt Ferenc is elismerően nyilatkozott. Haynald Lajos, kalocsai érsek orgonaépítő érdemei elismeréseként Angster Józsefnek a „Kalocsai érseki orgonaépítő” címet adományozta (Szirtes – Vargha 2007). Angster olyan büszke volt erre a címre, hogy 1881 és 1884 között „Kalocsa érseki orgonakészítője” címmel írta alá nevét (Horváth 1975).

Az egyházi elismerése mellett többször kapott a gyár világi díjakat is. 1879-ben Székesfehérváron, 1888-ban és 1907-ben Pécsen, 1896-ban (a millennium évében) Budapesten vehetett részt kiállításokon, ahol aranyérmet és kitüntetést nyert (Szigeti 1979).

Fiak (1914–1941)

A XX. század elejétől Angster József mellett fia, Emil is tevékenykedett a gyárban. Kezdetben inasként, majd nemzetközi tanulmányi útja végeztével már vezetői feladatokat is ellátott. A cég felvette az „Angster József és Fia” nevet. Végleges elnevezését a harmóniumgyártás beindulásával nyerte 1899-től mint Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár működött. Angster Emil mellett a Londonból hazatérő másik fiú, Oszkár is csatlakozott a cég irányításához (Horváth 1975). (Emilről és Oszkár életéről itt olvashat részletesen link: Családfa, valamint itt ismerheti meg egyesületi tevékenységüket link: Az Angster-család egyesületi és társadalmi tevékenysége)

Emil a szakmai és művészeti vezetésért felelt, míg Oszkár a kereskedelmi és gazdasági tevékenységet felügyelte. A vidéki munkákra már főleg ők utaztak. Apjuk, Angster József mindenben támogatta őket 1918. június 9-ig, halála napjáig (Walcker-Mayer – Werner 1994; Angster 1993).

Az I. világháború előtti években érte el a gyár fejlődésének csúcspontját. Az országban alig találni olyan vármegyét, ahol ne adtak volna át Angster-orgonát. Ekkor készült el a hajdúböszörményi 47 regiszteres, az egri székesegyház 60 változatú és a Dohány utcai zsinagóga 44 regiszteres hangszere. A háború előtti korszak legfontosabb orgonái között van a Szent István Bazilika remekműve (Angster 1993). (Ezekről a hangszerekről itt található részletesebb bemutatás. Link: Angstérkép)

Emil és Oszkár szintén a külföldi tanulmányutjaik során ismerkedtek meg a legmodernebb orgonaépítési újításokkal és trendekkel. Míg a gyáralapító édesapa a Baker-emelőt mechanikus traktúrával kombinálta, addig Emil német területen sajátította el a teljesen pneumatikus trakúrát. A megoldást már József is ismerte, de Emil idején vált elfogadottá a gyárban (Szigeti 1979). Emil vezette be az elektropneumatikus vezérlést is, ahol már vezetékek kötötték össze a játszóasztalt a regiszterekkel. A 65 regiszteres Szent István Bazilika orgonája már ezzel az újszerű pneumatikával készült (Angster 1993).

A XX. század elején tapasztalt rohamos fejlődést megtörte az I. világháború és gazdasági visszaesés. Különösen mélyen érintette a gyárat a szerb megszállás (Angster József 1996). A háború előtti munkáslétszámot az orgonaépítési megrendelések csökkenése miatt nem tudta tartani a cég, így 1920-ra már csak 10–15 főt alkalmaztak. 1918 és 1920 között karbantartásokkal és javításokkal foglalkoztak, orgona-megrendeléseket nem kaptak. Javítási munkálataiknak száma csökkent, mivel a kényszerből elbocsátott munkásaik olcsóbban vállaltak el ezeket (Horváth 1975). A háború idején a gyár egyik vezetője, Angster Oszkár Galíciában harcolt. További csapás volt az is, hogy a templomi orgonák ónsípjait hadicélokra rekvirálták (Angster 1993).

A háború utáni lassú vegetáció után növekedési szakasz kezdődött. 1923-ban rendeltek a gyártól újra orgonát a vasvári Domonkos templomba. Ebben az időszakban (1929–1930) készült el a gyár történetének leghatalmasabb orgonája, a Szegedi Fogadalmi Templom nagyorgonája (Angster 1993), melyet elektropneumatikus vezérléssel összekötöttek az 1931-ben épült karorgonával, s így egy 136 regiszteres orgona lett, mely európai viszonylatban is óriásnak számított (Szirtes – Vargha 2007). (A Szegedi Fogadalmi Templom orgonájáról itt olvashat részletesen. Link: Angstérkép) A gyár újabb fejlődési hullámát a világgazdasági válság törte meg. A jelentősebb beruházások, mint a Szent István Bazilika orgonájának bővítése és a Szegedi Dóm orgonájának építése még egy ideig fenntartották az üzemet, de később hitelt kellett felvenniük a talpon maradás érdekében (Angster 1993).

Az Angster unokák (1941–1949)

Az Angster József Orgona- és Harmóniumgyár nem méretei miatt lett Pécs egyik legfontosabb üzeme. Különlegességét a legújabb nyugati technológiák átvétele és továbbfejlesztése adta (Kaposi 2006). Angster József fiai zökkenőmentesen vették át a cég vezetését, és a gazdasági nehézségek ellenére több híres orgonát készítettek. Sikerüket mutatja, hogy a II. világháború előtti években 23 Angster-orgona működött csak Pécsett (Szirtes– Vargha 2007).

Angster Emil elhúzódó betegség miatt, majd elhunyta után (1939. január 29.) öccse, Oszkár vette át a gyár teljes irányítását. Ő sem vezethette a gyárat sokáig, mert 1941. január 25-én hirtelen elhunyt. Temetésén Mayer Ferenc, a pécsi székesegyház karnagya, így búcsúztatta Oszkárt: „A Gondviselés különös jelének tekinthetjük, hogy akkor hagyta itt munkáját, amikor a két fiú, Angster József és Angster Imre, felkészülve s munkakörükbe bevezetve vehették át a nagymúltú gyár vezetését” (Angster 1993, 113).

Emil és Oszkár halálával Angster József két unokája, József és Imre ideje jött el a cégvezetésben (Életükről itt lehet olvasni. Link: Az Angster- család). A harmadik generáció irányításával készült el a pécsi belvárosi katolikus templom orgonájának bővítése és elektromos pneumatikával való ellátása, a budapesti Haller téri templom és a soproni evangélikus templom orgonája is (Szirtes – Vargha 2007). (erről a három templomról itt olvashat: Link Angstérkép)

A városokat tekintve Budapest volt Pécs mellett a gyár legnagyobb megrendelője. Az itt elkészült orgonák javítási munkálatai miatt vásároltak fióküzemet Rákospalotán. Erre azért volt szükség, mert 2 – 10 éves jótállást adtak a megépült orgonákra (Horváth 1975). A három emberrel létesült kis műhely az idős mester, Barakovics János üzemében jött létre (Angster 1993). A műhely vezetésével Stach Mihályt, az egyik tapasztalt munkásukat bízták meg (Szigeti 1979). A pécsi gyár rákospalotai fióküzeme orgonaépítést nem végzett.

1942-ben tartották az üzem 75. évfordulóját. A kétnapos eseménysorozaton több egyházi és világi méltóság is részt vett (Angster 1993).

A második világháború idején a gyár munkásai közül többeknek kellett a frontra vagy munkaszolgálatba vonulni. Angster Józsefet először póttartalékosnak, majd műszaki tiszti képzésbe sorozták be, az orosz front érkezésekor hadifogságba került, így Imrére hárult a gyár vezetésének feladata (Angster 1993). 1944 novemberében érkezett a front Pécsre, s a Mária utcai lakásokból kiköltöztették a családokat, a helyükre egy szovjet rádiós parancsnokság költözött (Angster 1993).

A háború végére a gyárban elkészült az opus 1307-es számú orgona. A hazai orgonagyártásban ez a legtöbb hangszer, amit egy gyárban valaha készítettek (Szigeti 1979).

A gyár államosítása (1949-)

A háború utáni politikai fordulat teljes bizonytalanságba juttatta a céget. 1949. december 28-án államosították a gyárat, de vezetői alkalmazottként tovább dolgozhattak (Angster 1993). A Dunántúli Napló 1950. január 3-ai számában már ezt olvashatjuk: „Az államosított Angster orgonagyár dolgozói szintén lelkesen köszöntik Rákosi elvtársat Népiköztársaságunk ötéves tervének sikeres megindításakor.” Az orgonát klerikális hangszernek minősítették, amikor megindult a támadás az egyház ellen, a gyárat lassan leépítették. Később a gyár nevében nem szerepelhetett a család neve sem. 1952. szeptember 6-án már Hangszer- és Asztalosárugyár néven emlegeti a Dunántúli Napló. Az orgonagyártás megszűnt, és faalkatrészek gyártására álltak át. Mezőgazdasági eszközöket szecskavágó favázát (Dunántúli Napló 1954. január 21.), székeket, furulyát, koporsókat készítettek (Kaposi 2006). A több évtized alatt összegyűjtött tudást és gépparkot elhanyagolták, a nagy értékű fa- és fém alkatrészeket, a készülő orgonákat a telephely udvarán tárolták. Rengeteg orgonarajz, ábra és feljegyzés veszhetett el, de egy részét sikerült megmenteni, melyet a Baranya Megyei Levéltárban őriznek (Angster 1993). A szovjet gazdasági modell által diktált teljes foglalkoztatottság hazai elérésének jegyében 20%-al növekedett a gyár munkáslétszáma (Kaposi 2006; Romsics 2010).

A Rákosi-diktatúra – a gyár elvétele mellett – a családot sem kímélte. 1947-ben bevitték Angster Józsefet kihallgatásra, figyelmeztették, hogy ne vegyen részt politikai mozgalmakban. Az államosítás után, 1951 tavaszán, koholt vádakkal (többek között olyan vádpontokkal, hogy a klérussal szövetkezve akadályozzák az orgonarendelést, nem fizették ki egy szegedi szakértő kiszállásának költségét) elítélték a gyár vezetőit. Angster Imrét egy évre Komlóra, Angster Józsefet pedig három évre a szegedi Csillag Börtönbe szállították. József büntetését később egy évre módosították. Családjaikat kilakoltatták a Mária utcai gyári lakásaikból (Angster 1993). Angster József feleségével a pécsi Surányi Miklós utcába költözött.

Többé nem készült Angster-orgona. A korábbi hangszerek közül többet az 1960-as évektől kibontakozott orgonamozgalom hatására átalakítottak, melynek következtében elveszítették romantikus hangzásukat (Szigeti 1979). Jelenleg több magyarországi orgonaépítő műhely igyekszik megmenteni az Angster-örökséget oly módon, hogy a híres pneumatikus orgonákat eredeti formájukban újjáépítik.