Pécs városa és vonzáskörzete, hasonlóan a dualizmus kori Magyarország más régióihoz, gyorsan fejlődött és iparosodott. Különösen kitűnik ez a város lakosságszámának növekedésében. A 19. század közepén még körülbelül 15 000-en éltek a városban, ez a szám 1910-re már 49 822 főre nőtt. (Kaposi Zoltán 2006) A város a „lehetőségek földje” volt a város ekkoriban. Több Angster Józsefhez hasonló, alulról felemelkedő vállalkozó jelent meg a 19. században Pécsen, akik kiváló szakértelemmel és óriási kitartással alkottak nagyot saját iparágukban, hogy tudásukat és kitermelt tőkéjüket tovább adhassák örököseiknek.

A lakosságszám növekedés fő oka a pécsi szénvagyon kiaknázásában rejlett. Ebben óriási szerepe volt a Dunai Gőzhajózási Társaságnak (DGT), mely a korábbi, kis mennyiségű kitermelés helyett megkezdte a nagyüzemi szénbányászatot. (Hajnal Klára, Pirisi Gábor, Trócsányi András 2009) Pécs a bányászat hatására iparterületté fejlődött, 1893-ra hetedik helyen állt bányászat tekintetében Magyarország törvényhatóságai között. (T. Mérey Klára 2007)

A városon belül főleg a Budai külváros (Budai Vám) szerepe növekedett, itt jött létre a kesztyűgyár, megkezdődött a malomipari termelés a Tettye- patak mentén, tőle keletre pedig már gombamód épült ki a bányatelep. (Kaposi Zoltán 2006) A beköltöző bányászlakosság a Monarchia minden szegletéből érkezett. Az ideköltözők főleg németül beszéltek, egy különleges „kolonische deutsch” nyelvjárásban. Magukkal hozták a monarchia más bányavidékeiről, a krajnai, cseh, morva és osztrák területekről származó jövevényszavaikat, melyet a bányászatban használtak. (Szirtes Béla 2000) A betelepülő német lakosság a Dualizmus idején nagy arányban magyarrá vált, ez történt Pécsen is. (Kaposi Zoltán 2006) Az 1900-as évektől születettek már anyanyelvnek tekintették a magyar nyelvet. (Szirtes Béla 2000)

A DGT a bányásztevékenység előmozdítása mellett a vasútforgalom beindítását is segítette. A már gróf Széchenyi István által javasolt Barcs- Pécs- Mohács vonal részben az osztrák kormány, részben pedig a DGT támogatásából épült meg. Az 1857-ben elkészült vonal a Pécs-baranyai szén szállítását oldotta meg, emellett összeköttetést teremtett Fiumével is. (Romvári Ferenc (szerk.) 2010) A vasúti közlekedés Pécs mellett Mohács felvirágzását is segítette. (T. Mérey Klára 2007) 1882-ben készül el a város vasúti összeköttetése Budapesttel. Az összeköttetés a már korábban megépült barcsi vonalra csatlakozott be, kelet felől megközelítve a várost. (Kaposi Zoltán 2006)

Angster József második vándorútja után hazatérve döntéshelyzetbe került (vándorútjáról itt lehet olvasni: Vándorévek). Eszéken vagy Pécsen telepedjen le? Felmérte, hogy hány orgonakészítő lenne a két városban, akik konkurenciát jelentenének számára. Pécsen két orgonakészítő dolgozott, míg Eszéken csak egy (Fabring András). (Szigeti Kilián 1979) A két pécsi orgonaépítőt (Lesnyik Józsefet és Unger Vincét) hazatértékor meg is látogatja, de nem kap náluk munkát. (Angster József 2017)

A 19. században az Angster család mellett legismertebb Pécsi orgonakészítő família a Focht volt. Focht Ferenc (1779-1852) Pécsre tette a székhelyét, miután Kober mester bécsi műhelyével a pécsi székesegyházon dolgozott. Több pécsi orgonán dolgozott (Ágoston téri templom, Belvárosi templom, és a székesegyház kápolnáinak orgonái). Pécsen kívüli legismertebb, egyben legnagyobb orgonája a zágrábi székesegyházé volt. Fia, Focht Károly Bécsben lett sikeres orgonakészítő, míg testvére, József örökölte a család pécsi üzemét. József 1867. február 21-én (57 évesen) halálával a Focht család pécsi ága kihalt. (Angster József 1993) Angster József ezt hazatérése után nem sokkal tudta meg egy városi polgártól (1867. szeptember 21-én érkezett meg Pécsre). (Angster József 2017) Így karrierje kezdetén nagyhírű orgonaépítő nem volt a városban, romantikus orgonastílust és új találmányokat ismerő pedig az országban sem.

Az orgonák elengedhetetlen részei készültek fából, így szükség volt megfelelő minőségű faiparra. Pécsen jelentős fakitermelés és feldolgozás működött, melynek jó táptalajt biztosított a város növekedése.(Kaposi Zoltán 2006) Engel Adolf és fiai tulajdonában állt a város híres parkettagyára. A tulajdonos hasonló sorsot élt meg, mint Angster József. Fiatalként szerény életkörülményekből felemelkedve lett vállalkozó. Faipari vállalkozása 70-100 főt alkalmazott, de mellette fakitermelésben, szállításban és erdőgazdálkodásban is voltak érdekeltségei. Mindezt szigorú erkölcsi normákkal, fegyelemmel és kitartással érte el. (Szirtes Gábor 2007) A parkettagyár mellett a bútorgyártás is sikeres a 19. századi Pécsen. (Angster József 1999) Érdemes kiemelni Hoffman Károly bútorgyárát. Az alapító hasonlóan Angsterhez, asztalosnak tanult, saját erejéből vált fontos iparossá. 13 forint induló tőkével (Angster 150 forintot kapott apjától) 1888-ra már 100 000 forintnál is nagyobb vagyonra tett szert. (Kaposi Zoltán 2006)

Az izraelita népesség a XIX. századtól kezdett nagyobb számban megjelenni a városban. 1848 előtt kis számban voltak jelen, de a gyorsan iparosodó és fejlődő városban szükség volt a tőkeerős izraelita kereskedőrétegre. 1910-ben már 4000 körül volt a számuk, (Kaposi Zoltán 2006) nem csoda, hogy imaházra is szükségük volt.